Rémület és gurulgatás

Végre volt egy kis időm babusgatni az új szerzeményt, igaz a nulla fok körüli kinti hőmérséklet nem esett jól a kétkezi munkánál. Titkon reméltem, hogy beindíthatom majd az autót és tudok végre menni egy R4-essel, de ez csupán álom marad egyelőre, a dolgok sokkal rosszabbul állnak, mint gondoltam. A legnagyobb problémát a jobb küszöb végének elporladása jelenti, mert most a lengőkar a levegőben lifeg, így nagy próba szóba sem jöhet. Ráadásul félek a motort is indítani szétszedés nélkül, nem tudom, hogy milyen állapotban van, de ha véletlenül jóban, akkor nem akarnám tönkre vágni a türelmetlenségem miatt.

Szóval nekiálltam kipucolni az utasteret, illetve eltüntetni a rengeteg üvegszilánkot, amelyből jutott mindenhova. A csomagtartóban éppen csak a második világháborúból itt maradt, az alakulatát védő német katonát nem találtam, de a sok olajos-vizes masszába tocsogó szemét és alkatrész elegyében ráakadtam néhány gyöngyszemre, például két homorú első lámpára. Tekintettel arra, hogy fogalmam sem volt, hogy mi a hivatalos menet egy vandálok által szétvert, szétrohadt, használhatatlan roncs esetében, amiről hat éve lejárt a vizsga, ezért felhívtam az okmányirodát (igen, harmadikra sikerült) és kedves hölgytől megtudtam, hogy pont az a menet, ami egy normális autó esetében. Tehát amikor valaki autót vesz, annak a vétel pillanatától rendelkezni kell kötelező biztosítással. Hogy ezt mondjuk Büdösbütykös határában lévő tanyán miként oldja meg a vevő, az nem számít. Ahogy az sem, hogy az autón évek óta nincs vizsga, kötelezőt akkor is kell kötni, hiába nem vehet részt az autó a forgalomban. Feltételezem, ha kötök és mégis nekiindulok, majd az első sarkon az én hibámból lezúzok a vizsga nélküli autómmal egy másik járművet, akkor a biztosító nem fog kekeckedni, nem fog arra hivatkozni, hogy vizsga nélküli autóval nem is lehettem volna az úton, hanem szó nélkül csengeti a másik autó kárát. Mindegy, rácsesztem, mert mire eljutottam oda, hogy megkössem a veterános-hobbijárműves, kedvezőbb biztosítást, addig eltelt 16 nap, amiért meg sem merem nézni, hogy mennyi büntit fognak kifizettetni velem. Az okmányirodás infók alapján azonban felmerült egy sokkal nagyobb gond is, mégpedig az, hogy el kell juttatni az autót a szomszéd faluban lévő vizsgabázisra, eredetiségvizsgálatra. Én még abban éltem, hogy 2010-ben megszüntették a mobil eredetvizsgálatot, persze ma már tudom, hogy a törvény nem tiltja, ha a jármű nem mozgásképes valamiért, lehet mobilvizsgálatot kérni. Persze ennek felára van, tehát valószínűleg, ha tudom, akkor sem éltem volna vele, amennyire csak lehet, szeretném leszorítani a költségeket. Ellenben megkezdtem a Renault felkészítését arra, hogy áthúzzuk a másik faluba. Elsőként a cirka 15 kerékből kellett összevadászni négyet, amik nem eresztettek le. A feladat könnyűnek hangzik, de olyan autók esetében, ahol porladnak a küszöbök és alvázak, elég nehéz kereket cserélni. Ráadásul az R4 nagyon magas, a kis krokodilemelőm alád deszkákat kellett pakolnom, hogy a kellő magasságba tudja emelni a kasztnit. Miután gurítható volt a kocsi, kicsit foglalkoztam az elektromos rendszerével. A szétszaggatott kábeleket leszigeteltem és jobb hátul megcsináltam a lámpát, majd kerítettem egy jó akkumulátort. Felemelő pillanat volt, amikor a gyújtáskulcs elfordítására felgyulladt egy kontrollámpa a műszerfalon. Hátul működött a helyzetjelző és a féklámpa is, azonban az index nagyon haloványan pislogott, de nem kerestem meg a hiba okát. Minden esetre a hűvös, ködös időben pirosan világító féklámpa jól jelezte, hogy visszaköltözött az élet a hánytatott sorsú, hosszú ideje haldokló autóba. Nem bírtam megállni és egy pillanatra önindítóztam is. A motor úgy tűnik, hogy elforog, ami biztató. Viszont a gépháztetőt a vandálok letépték a helyéről és alaposan összerugdosták, plusz lehet, hogy már korábbról is sérült volt. Leszedtem és ahogy ott álltam felette először rémültem meg kicsit a feladattól. Egyelőre nem tudom elképzelni, hogy képes vagyok kijavítani, de remélem, ha majd sikít a flex, szikrázik a hegesztőpisztoly, dobhártyát szaggat a köszörű és megfelelő instrukciókat kapok, akkor majd visszajön a csorbult önbizalmam.

Másnap felapplikáltam egy háromszöget a hátsó ablak helyére, jól beöltöztem, feltettem egy sapkát, felhúztam egy munkáskesztyűt, felvettem egy napszemüveget és nejemmel óvatosan áthúzattam magam a másik faluba. Magyarán, megtettem az első métereimet, mit métereimet, kilométereimet egy R4-essel, igaz, húsznál többel nem mentünk és eszméletlenül hideg volt az utastérben. A kis, rozoga lélekvesztőt mindenki megnézte, persze mondanom sem kell, hogy a géptetőt vissza se raktam, nem kellett az eredetiségvizsgához, amely cirka egy órát vett igénybe, ebből effektív nagyjából 10 percig sertepertéltek az autó körül. Drótkefe és féktisztító segítségével megpucolták a számokat, táblácskákat, na jó, lehet, hogy volt náluk acetonos vatta is. Felfedezték, hogy anno, a rendőrségen kiállított forgalmiban a motorszámból kifelejtettek egy számot. Ez az egész eredetiségvizsgálat egy nagy vicc…, egy 17 000 forintos vicc. Minden esetre jó volt az autóval gurulni, meglepő, de egész jól elférek benne, persze nagyon kicsi belül is, de a váltó ugye nincs útban a lábamnak. Élvezetes kis, használós veterán lesz belőle, már látom.

Újabb R4-es

Ahogy nézem, szépen ellinkeskedtem az írást és nincs is nagyon mentségem. Sajnos a terveimből egyelőre nem sokat sikerült megvalósítanom, bár legalább a hegesztőgépem sikerült beüzemelnem a nyáron. Összehoztam egy rácsot egy vízelvezető akna fölé, de majd írok róla külön. Az autók terén viszont nem történt semmi, csak agyaltam, de azt legalább jó sokat. Pár hete aztán kicsit felgyorsultak az események, ugyanis úgy tűnik, hogy bemehetek egy autóval János műhelyébe és a felügyelete alatt dolgozhatok a négykerekűmön. Mondanom sem kell, ez hatalmas lehetőség és nem szerettem volna a Passatra pazarolni, de ahhoz nem volt merszem, hogy egyből a régi R4-esemnek álljak neki, nem akarok kárt tenni benne. Aztán a HAHU adta a megoldást, ahol megjelent egy tini vandálok által szétvert Renault hirdetése. Őrlődtem egy kicsit, majd elmentem megnézni. Életben sokkal lehangolóbb volt, mint a képeken. Szinte minden elemét összerugdosták, az üvegek többségét betörték, az egyik első kerekét levették, így az autó eleje a fűben feküdt. A géptetőt összeugrálták, a tetőt szintúgy. Évek óta ázott szétverve egy helyben, miközben a rozsda is kikezdte. A kritikus hátsó futóműbekötési pontok porladnak, de nem valószínű, hogy a szőnyegek alatt épek lennének a lemezfelületek. A motortér is siralmas, kábelek leszakítva, a hűtő is kapott és mivel már lassan hat éve áll az autó a szabadban, elég kérdőjeles a motor állapota. A látottak után kellett pár nap gondolkodási idő, de végül meggyőztem magam. Tanulni szeretnék, ha pedig ez az autó valamire jó, akkor pont arra, hogy tanuljak rajta, így megalkudtam az eladóval megvettem. Viszont amióta itt áll a ház mellett, egyre inkább elgondolkodtam a jövőn. Persze nagyon sok a kérdőjel, de ha tetszik menet közben is a kisautó – még mindig nem vezettem egyet sem -, akkor bajba leszek, illetve leginkább a Passat felett gyűlnek majd a viharfelhők. Több, működő/használós öreg autót nem szeretnék, elég egy. Most egyelőre arra kell koncentrálnom, hogy szépen eltüntessem a kérdőjeleket.

Amikor szertefoszlik egy álom

Körülbelül 16 éves lehettem, amikor Olaszországban kalandozva betértünk egy Alfa kereskedésbe, prospektusgyűjtési céllal. Nem ez volt az első, sem az utolsó alkalom, de egyértelműen a legemlékezetesebb az egész nyaralás alatt, ugyanis a harsány habitusú tulaj - miután felmérte rajongásom szintjét az Alfák iránt -, öntötte rám az olasz mondatokat, miközben egy GTV-hez tessékelt az udvaron. Igen, én, a Ladákon nevelkedett gyerek beülhettem egy igazi, sportos Alfába, amiben rögtön konstatáltam, hogy az A-oszlop durván betolakszik a látómezőmbe, miközben az első szélvédő hihetetlenül lapos (a Ladáéhoz képest pláne). Fejtérben sem bővelkedtem, köszönhetően az akkori 185 centimnek, de az olasz vas mindettől függetlenül lenyűgöző volt. Azonnal beleszerettem. Azóta is minden egyes alkalommal vágyakozva nézem a GTV-ket az utcán, megfordulok utánuk, legeltetem mesteri vonalaikon a szemem. Az eladó példányokat is figyelem, persze szigorúan a fémlökhárítósakat, amelyekben a műszerblokkot még két részre osztották a tervezők, egy fordulatszámmérőre a vezetővel szemben, fő helyen és a többi műszerre, kicsit középre tolva. A minap aztán felragyogott a szerencsecsillagom, legalábbis nagyon úgy tűnt, ugyanis meghirdettek egy magyarországi 1,8-ast, tőlem pár kilométerre, ráadásul nem túl drágán. Azonnal autóba pattantam és két szempillantás alatt ott álltam a romos, lukas, sokszor tákolt gyönyörűség mellett. Nagyon hervadt volt szegénykém, de nem érdekelt, amikor szerelmes az ember, nem nézi a szélvédőkoszorú folytonossági hiányosságait, a törött rugókat, a küszöbök helyét, vagy szanaszét szakadt üléskárpitokat. Csak az számít, hogy a vágy hőn áhított tárgya elérhető közelségbe került. A heves nyálcsorgatás után próbáltam az érzelmeimet elnyomva ésszel felmérni a szépség állapotát és azt, hogy mennyi munka, illetve pénz lenne rendbe tenni. Sok, de nem érdekel. Majd elfoglaltam a vezetőülést és egy világ omlott össze bennem. 16 éves korom óta sikerült nőnöm még tíz centit, egy közel két méter magas ember pedig fizikailag nem fér be a GTV-be, ugyanis nem elég magas. Ültem a rendkívül kényelmes ülésben, a jobb kezemet a profin pozicionált váltón nyugtattam, a balt az ügyesen kiemelt fakormányon, miközben a fejem szorosan odapréselődött a tetőhöz. Ilyenkor még ötletel egy kicsit az ember, ezerrel próbál megoldást találni, de a lelke mélyén már tudja, ez bizony nem fog menni, nincs mese, ezt az álmot el kell engedni.

Modernkori R4-es

Nagyon szeretnék arról írni, hogyan épül újjá a Renault 4-esem, de sajnos pont úgy áll a garázsban, mint amikor megvettem. Szerencsére állagromlással (legalábbis jelentőssel) nem kell számolnom, de látva, hogy milyen lassan haladok az autós teendőkkel, sajnos egyhamar nem fog elkészülni. Persze álmodozni és főként rajongani lehet, így akadtam egy érdekes oldalra, ahol többen is elképzelték, hogyan kellene kinézni a mai világban egy R4-esnek. Van köztük egész figyelemreméltó variáció is, az ajtók nélküli például egész bejövős, de akad olyan is, amelyiknek sok köze nincs a legendás őshöz. Ettől függetlenül nem igazán szabad számítani arra, hogy Renault megépítse a méltó utódot, valahogy félek tőle, hogy csak a nevet fogják egyszer csak felhasználni és a Gordinihez hasonlóan eltékozolni.
 
Az alkotások ezeken a linkeken találhatók:
http://archdezart.com/2011/09/09/renault-4-ever-design-contest-the-winners/
http://www.designboom.com/design/eleve-by-allen-zadeh-renault-4-ever-shortlisted-entry/

Homokozzunk?

Homokfúvással eltávolítani a rozsdát nem rossz dolog, de azért vannak a módszernek hátulütői. Amikor egy rozsdás fémdarabról - például futóműalkatrészről - kell eltávolítani a mocskot és a korrózió nyomait, akkor nagyon jól jöhet a homokszórásos technika, de kasztnielemeken és alvázon már nem árt vigyázni az alkalmazásával. A homokszemek aprók, nedvszívók és ragaszkodók általában és a legrosszabb, hogy megtalálják a legapróbb részt is. Így homokfúvás során szépen megtelnek az autó váznyúlványai, zártnak tűnő részei és a küszöbök homokkal, amiről a legtöbb esetben a felújítók nem tudnak, elfelejtik vagy éppen nem akarnak tudni. A homok viszonylag nehéz, főleg nedvesen, ezért az alváz és üregvédelem során sem moccan a szemek többsége kiváltképpen, ha sok van belőle. Márpedig ahol nincs védelem, csak nedvesség és vaslemez, ott a rozsda hamar felüti a fejét. Aztán a tulajdonos csodálkozik, hogy az elméletileg egy vagyonért, profin felújított kedvence miért rügyezik ki pár év után.

A homokbombázás gyakran a lemezeknek sem tesz jó, mert rommá verik a fémet, amit aztán lehet kalapálgatni, simítgatni és telibe glettelni. Sok helyen már nem homokot használnak, hanem műanyaggolyócskákat és hasonló anyagokat, ami a korróziós problémákat enyhítheti valamelyest, de a lemezt gyakran, főleg rutintalan munkások azzal is tönkreverik. És akkor mi a legjobb megoldás? Olyan nincs, de talán az a legszerencsésebb, ha magunk rozsdamarózzuk vagy csiszoljuk le a régi festéket/rozsdát, illetve kapargatjuk le az alvázvédőt.

Elmélkedés a homlokfalról

János a minap ecsetelte terveit a 100-as Skodájával kapcsolatban. Igaz, ideje egy hangyányi sem, így az öreg szoci vas egy garázsban pihen, de mi sem könnyebb, mint a verdát elméletben szögelni. Szóval emlegetett ötös váltót, izmosított motort, komolyabb féket, és négylámpás homlokfalat. Sosem rajongtam a Skodákért, nem igazán az én világom egyik sem, bár egyszer láttam egy nagyon dögös, ültetett 1000 MB-t, azzal furikáztam volna egy kicsit. Ettől függetlenül tudom, hogy milyen a négylámpás homlokfal, amelyet mondhatni aranyárban mérnek, ha egyáltalán lehet éppen szerezni. A kétszer kettes formáció a történelemben nagyon sok autó esetében volt nyerő megoldás, de a Skodáé szerintem valahogy nem sikerült. A probléma, hogy belső lámpákat túl messzire vitték az két alap fényszórótól. Értem én, hogy kellett nyomni egy oválist a lemezre és az nem adta volna ki, de én inkább az oválist hanyagoltam volna. Szóval mondom Jánosnak, hogy elég nehéz lesz speckó homlokfalat szerezni lámpákkal és főleg nem olcsó, de mi lenne, ha szánna rá időt és kalapálna ő egyet. A rátermettsége és a szakértelme megvan hozzá és az igazán egyedi lehetni a vas, főleg, ha kicsit már formába hozná össze a frontlemezt és a fényforrásokat. Összedobtam egy látványtervet, hogy lássa, miről beszélek. Feltételezem, idő erre sem lesz, de legalább fejben tuningoltunk egyet és még sokba sem került.

Ha áram van, minden van?

Még tavaly ősszel sétálgattam Németország egyik álmos kisvárosában, amikor olyat láttam, mit még sosem. Persze, akik tőlünk nyugatra tengetik a mindennapjaikat már biztos láttak hasonlót. Szóval bandukolok, fotózgatok, egyszer csak elérek egy parkolóba, amiben sok autó között felfigyelek egy 500-as Fiatra, amiből kilóg egy madzag. Majd szép lassan felfogom, hogy van ott egy oszlop is, amibe csatlakozik a kábel. Igen, a kis elektromos Fiatot estére szépen feltették a szoptatóra. Valamiért azonnal az jut eszembe, hogy egy ilyen rendszer meddig lenne életképes hazánkban, mikor jelennének meg az első tag-ek az oszlopon, meddig maradna a kábelen műanyag, valamelyik erős gyerek hogyan verné le a kék világító lámpát, mert csak és egyáltalán mikor lopnák el a kis Fiatot. A meglepődéses örömöm hamar szomorúságba csapott…